2010. december 26., vasárnap

Miért? \6. és egyben befejező rész\ és egy fontos bejelentés

tudom erre is sokat kellet várni és nem is lett túl hosszú de ez olyanfajta kis befejező rész.
És egy fontos bejelentés: folytatom az "Élj vele!"-t! Ugyanazokkal a szereplőkkel és minden ugyan olyan lesz mint volt csak máshonnan folyatom mint ahol abbahagytam! És ismétlem minden ugyanolyan lesz mint volt. A folytatásnál továbbra is 10 kommentet kérek és csak akkor kezdem el írni a következő fejezetet!

Miért?

Isabella nézőpontja

3 év telet el azóta, hogy Edward és én lefeküdtünk teljesen részegen -vagyis én nem voltam az- de ez most lényegtele.
3 éve h először szeretkeztem és ezt is csak Edward-tól kaphattam meg.
3 éve, hogy nem nekem kellet a vendéget kielégítenem hanem az én élvezetemet akarták.
Még 3 év után is feltámad bennem a vágy ha arra az éjszakára gondolok.
2 év és 9 hónapja a csodának. Azóta van vége a csodának.
2 év és 9 hónapja, hogy megszületett Renesme és egy 3 és fél éves kislánynak néz ki. Azóta figyel, hogy- hogy fejlődik.
Hogy milyen kis csodálatos, hogy milyen okos és, hogy mennyire az apjára ütött.
2 éve és 9 hónapja nézem a Cullen családod, hogy hogyan gondoskodnak Renesme-ről ahogy csodálják ők is. Nézem ahogy Rosalie és Alice öltöztetik és készítik a szebbnél szebb frizurákat neki. Nézem ahogy Emmett és Jasper játszanak vele ha arra kérik és azt is látom hogy néha igen veszélye helyzetekbe viszik. Nézem ahogy Carlisle és Esme megdorgálják ah valami rosszat tett de nem tudnak rá haragudni, hisz nagyon hasonlított Edward-ra de az én szememet örökölte.
2 év és 9 hónapja figyelem Edwardot, ahogy ő is csodája az aprócska mégis gyönyörű lányunkat aki félvér.
2 éve és 9 hónapja csak figyelem őket de ők nem látnak. És hogy miért? Mert belehaltam Renesme szülésébe.

Nem megölni a vége miatt!

Na akkor valamikor itt megint jelentkezek az Élj vele! folytatással.

Puszika!:) :D

2010. november 22., hétfő

Miért? \5. rész\

Tudom rengeteget kellett várni de ezt is meghoztam. Ezután lesz még egy kisseb fejezet de nem lesz hosszú. Ez is +18-as de szerintem nem olyan vészes de ebben is van!
Na továbbra is 5 komment és akkor elkezdem írni a kövi fejezett de ha még ma összegyűlik akkor ma megírom és felteszem!

Miért?

Bella nézőpontja

Miért kellet nekik ide jönniük? Egyáltalán Esme-nek minek kellet beköpnie. Nem értem!
Olyan nehéz lesz megtartani így Bell-t vagy Isa-t. Edward teljesen összekavart a szavaival. Furcsa őket újra látni de egyben nagyon jó is. Mióta Rene és Charli meghalt nem érettem mi értelme van normálisan élni? A Cullen család is elment. Már mikor Edward elhagyott akkor szétestem, de mikor anyáék is elmentek rájöttem Bella már nem él. Ő már akkor meghalt mikor Edward elhagyott és a szemembe mondta, hogy csak egy jó szórakozás voltam neki.
Na jó nem így mondta de akkor is csak…
-Szia cica!- ölelt át hátulról egy úgy kb. 22 éves férfi.
-Bocs most csak felszolgáló vagyok.- toltam el. Elhúzott a szeme előtt egy 100$-ost és hát az mégis csak 100 dolcsi.
Elkezdtem magam után húzni de ő megállított.
-Tudod én az extrém helyzeteket bírom. A box ahol a haverjaimmal vagyunk nagyon eldugott és sötét…- na ne!- És ők éppen a show-ot nézik.- mutatott a színpad felé ahol éppen Szindi ringatta magát.- Na mit szólsz?
-Örülhetsz, hogy a box-ok nincsenek bekamerázva.
-Na ezt szeretem én.- elkezdett maga után húzni.
Beértünk egy teljesen sötét kis box-ba és vadul lesmárolt. Meg kell, mondjam a frankót nagyon ért a dolgához.
Szépen lassan lehúzta a ruhám cipzárját amiből előbukkantak az- eredeti- telt melleim. Mint egy éhes vadállat csapott le rájuk és közben elfektette az asztalon. Élvezettel csókolgatta a nyakam a mellem és a hasam. Sőt –a már megkeményedett- mellbimbóimat finoman harapdálta. Élvezettel nyögtem föl de senki nem hallhatta a dübörgő zenétől és a hangosan kiabáló férfiaktól.
Úgy éreztem, hogy most rajtam a sor. Felnyomtam a férfit az asztalra és a csípőjére ültem ahol már meglehetősen szűk volt a nadrágja. Kigomboltam az ingjét és élvezettel csókoltam a meglehetősen jól kidolgozott felsőtestet…
-Be szál…3-ba…hukk.- jött oda egy férfi. Ijedten fordultam hátra.
-Tűnjön le tata.- szólat meg a srác aki előbb még engem kényeztetet.
-Ne beszélj velem így kis pöcs. Hidd el én jobb vagyok az ágyban mint te.
-Ja persze a maga 55 évével. A felesége biztos nagyon örülne, ha megtudná, hogy hova jár.
-Hülye kis pöcs.- ugrott neki az idősebbik a fiatalabbiknak. Nem nagyon lepődtem, meg mert már megszokott volt itt a bunyó egy csaj miatt. Szépen komótosan felhűztem a ruhám zipzárját evvel elrejtve a melleimet.
Csak annyit láttam, hogy az idősebbik egy jól irányzott jobb horoggal kiütötte szerencsétlen srácot és mag után kezdett ráncigálni.
-Te most szépen velem jössz!
-Eresszen el maga undorító féreg.
-Még te mondod. Pénzért adod el a tested bár ha úgy vesszük eléggé sokat kérsz amit én tuti, hogy nem fogok kifizetni. Ja és az is tuti, hogy csak a saját élvezetem akarom.- igaza van. Egy egyszerű kis kurva lettem.
Régebben mit meg nem adtam volt, hogy Edward vegye el a szüzességemet, de most már nem lehet az övé. Most, hogy belegondolok rosszul esik, hogy látom de nem hajlandó velem eljönni szobára.
De mégis még mindig szűznek érzem magam. Eddig még soha nem szeretkeztem, mert senkibe nem voltam és vagyok szerelmes csak egy egyszerű szex csak dugok az illetővel.
-Hé eresszen már el!- Kenny- az egyik biztonsági- épp felénk tartott.
-Valami probléma van?
-Nem nincs!- vágta rá a férfi és maga után kezdett ráncigálni.
-De van! Nem hajlandó fizetni, és ha úgy vesszük, meg akar erőszakolni.
-Uram fizessen vagy hagyja békén Bell-t.- szólat meg a mély hangán-, amitől nem mellesleg kiráz a hideg a félelemtől.
-Hagy békén.- emelte fel a karját a tata és behúzott egyet Kenny-nek. Nagy hiba hatalmas hiba.
Észrevettem ez egyik felszolgálót és mondtam, hogy menjen szóljon Stefan-nak, hogy gáz van.
A kezembe nyomta a tálcát- rajta az üres poharakkal- és rohant az irodához.
Úgy két perc múlva megjelent Stef, Elena és az egész Cullen család.
Stefan kitiltotta a férfit a Pink Star-ból és mondta, ha akarom véget érte a munkám.
-Köszi de ha nem ban akkor itt maradnék iszogatni, csak átöltözöm.
-Jó rendben nyugodtan és tudod korlátlan a fogyasztásod. És ha azt akarod, hogy a Cullen-ék is igyanak kérj nekik ki vörös szemet. Mett meg fogja érteni. Meséltem, hogy mi ő. Hát igen Mett. Ő egy vérfarkas vagy inkább alakváltó farkas.
Gyorsan bementem az öltözőbe és magamra kaptam egy kis egyszerű ruha-összeállítást.
-Bella!- intett nekem Alice a VIP részegről. Beültem melléjük.- Mi az a Vörös szem?
-Ez külön kifejlesztet alkohol vámpírok számára. Van Kék szem is az meg a vérfarkasok számára van. Az a lényege, hogy a szervezetet át lesz verve. Azt hiszi, hogy vér mert olyan az íze de közben nagyon tömény alkohol. Én megkóstoltam és egy kis ml-től már kész voltam. Mivel a ti szervezettek gyorsabban bontja le így eléggé tömény. Annyit kell belőle innotok, mit egy átlag embernek, de míg az emberek 2-6 óra között vannak az alkohol hatása alatt addig nektek maximum 2 óráig hat. Szóval, ha azt akarjátok, hogy tovább hasson vagy többet, kell innotok vagy 1 óra után újra innotok, kell és akkor 2-4 óra között lesz a hatása.
-Akkor olyan kell nekem.- jelenttet ki Emmett.
-Jó akkor megyek és hozom.
-De miért te hozod miért nem hozatod?- kéredzet Rosalie.
-Furcsa lenne ha Vörös szemet kérnék. Kicsit furcsán néznének rám vagy rátok. Olyat csak Stef vagy El szokott inni. És mivel a többiek nem tudják a titkukat…- hagytam függőben a mondatot és elindultam Mett felé.
-Szeva Bella. Hallottam mi történt és tudom, hogy itt vannak a Cullen-ék érzem.- fintorodott el.
-Hát ja. De most lényegtelen lesz 50 Vörös szem vagyis egy teljes üveg és 10 db vodka de kérek hozzá narancslevet is.
-Igen is.- fél perc múlva már egy jól megrakott tálcával tértem vissza. Volt Rajt egy üveg Vörös szem egy üveg vodka- lusta volt kiönteni pohárba- egy doboz 100% narancslé egy 10 db feles pohár.
-Na itt is vagyok. Tettem le eléjük a poharat.

1 óra múlva

-Ne Bella ez… a- nyögött fel Edward.- Ez jó!- nyögte kéjes.
-Értek hozzá.
-De Bella én nem a…
-Edward ha lenne még 2 pár kezem azon se tudnám megszámolni, hogy hány férfival voltam eddig. Értek hozzá.
-Nem is hanem ez, hogy én még…
-Na ne! De nem is baj. Mindenkinek valakivel el kell veszítenie. Úgy ho…- de nem tudtam befejezni. A hátamra döntött és egy nagyon érzéki csókot adott. Soha eddig senkitől nem kaptam ilyen csókot. Érezem, hogy lágy csókokkal hintette be az arcomat a fülemet a nyakamat. A felső ami takart letépet rólam de ahhoz képest nyugodtan csókolgatta tovább a kulcscsontomat.
Egyszerűen csodálatos volt! A kéj olyan erővel csapott le rám, mint még soha. Én is akartam őt kényeztetni de nem hagyta és szó szoros értelmében kikötözött.

2010. október 3., vasárnap

Szavazz! Mutassuk meg hogy a Magyarok a legnegyobb BD rajongók!

http://tweeter.faxo.com/Twilight_Breaking_Dawn

2010. szeptember 28., kedd

Fejlemények

Na szóval az van, hogy megpróbálom összehozni a kövi fejezete ami egyben az utolsó is lesz és utána ha akartok jön egy prologos ami persze rövid lesz nem túl hosszú.
Szóval vagy hétvégén friss vagy jövőhét hétvégén!

Puszika!:) :D

2010. augusztus 31., kedd

Nem hiszem, hogy ma lesz friss mert gondolkoznom kell rajta hogy mi legyen benne!

2010. augusztus 30., hétfő

Miért? \4. rész\


Ez most nem lett olyan hosszú mint az előző és olyan esemény dús sem és nem is olyan +18-as max egy-két helyen a beszéd.
Bocsi a helyesírási hibákért és komikat!

Miért?

Emmett nézőpontja

-Hol van az a hely?- nyomtam a falnak a srácot.
-Port…Por Angeles-ben.- nyögte.
-Megvan, hogy hol van.
-Bella meg fog folytain ha megtudja, hogy elmondta, hogy életben van.
-Bella él. Bella él.- mondogattat Edi.
-Nyugi Esme mi megvédünk.- mondta Alice. Mosolygott. Végre.

„-Haló?- szólt bele apa a telefonba.
-Szia szívem. Kihangosítanál?
-Meg is van. Mit szeretnél?
-Bella életben van.
-Mi?- nyögte Edward.
-Carlisle tudod van a Vámpírok könyve.
-Az meg mi?- kérdezte Rose.
-Arról később. Lefénymásoltam Bellának és megcsinálta magának az eltüntető főzetet.
-Mi? Esme ha a Volturi megtudja, hogy egy ember kezében van az a könyv megölnek minket az is elég lenne nekik, hogy egy ember tud a létezésünkről.
-Tudom.- nyögte.- Úgy sajnálom. Már eléggé régóta beszélek Bellával MSN-en. Most azért jöttem ide Forks-ba, hogy kiderítsem, hogy miért teszi és hogy bevettessem vele at ellenszérumot. De most meg… mindegy él és egy Pink Star nevű helyen dolgozik. De most le kell tennem.- avval kinyomta.
-Bella él. Bella él…- mondogatta az öcsi.
-Most azonnal Forks-ba kell mennünk.- pattant fel a kis kobold. Rosalie és felment és ahogy hallottam pakoltak.
-Bella él. Bella él…- mondogatta a dilis.
-Öcsi tudom, hogy örülsz annak, hogy Bellus él de nem kéne dilisnek mutatnod magad.”

Persze útközben apa elmesélte, hogy mi az a Vámpírok könyve pontosan és hogy miket tartalmaz.
-Na akkor induljuk Port Angeles felé.- pattan fel Alice. Beszálltunk a kocsikba és repesztettünk is a Pink Star nevű hely felé.

-Biztos, hogy itt dolgozik Bella?- kérdezte Jazz.
-Sajnos igen.- hajtotta le a fejét anya.
-Mit akarnak?- jött oda hozzák egy vámpír. Micsoda vámpír?!
-Isabella Swan-t keressük.- szólalt meg apa.
-Hogy kit? Jaaaaa. Más névén Isa-t vagy Bell-t. Rögtön megkeresem.- avval a barnahajú vámpír elment.
-Igazán örvendek Dr. Carlisle Cullen.- jött oda egy férfi vámpír. Mi van itt vámpírtalálkozó?
-Honnan tudja a nevét?- kérdezte szerelmem.
-Mindenkinek látom a nevét a születését és a halálát a mi esetünkében az átváltoztatás idejét.- körülnézetem és mindenhol alul öltözött nőket láttam és nyálcsorgató férfiakat. Szépek a lányok de Rose baby-nél nem jobbak. Hangulatos hely volt a színekkel kicsi az itt dolgozó nőknek kedvezte.
-Elena aki előbb itt járt ő tervezte és rendezte be a helyet. Nem is volt beleszólásom. De kövessetek.
-Bella?- kérdezte a kis holdkórosunk.
-Mindjárt jön ő is.- veregette meg Edward vállát. Egy ízléses irodába vezetett minket.
-Haver fogadjunk, hogy meg szoktad húzni a csajokat.
-Az nem kifejezés. Az a legkevesebb azok után, hogy szállás és jól fizető állás ajánlok nekik, hogy jó párszor gerincre vághatom őket. De van egy személyes kedvencem.
-Stef nem tudod ho… ja itt vannak. Bell gyere itt vannak..- és akkor megláttuk Bellát. Egy fekete- olyasmi mit a nyuszi jelmez csak pompon farok nélkül- jelent meg egy fehér pöttyös cipőben.
-Ejj ha Bells. Nem vártunk ilyen fogattatásra.
-Miért jöttetek és honn… Esme! Miért?
-Nem hagyhatom, hogy tönkretedd magad.
-Basszameg akkor ez mond meg Edward-nak. Ő cseszte el ez életem. Ha nem ment volna el vagy nem lépett volna bele akkor most élne Charli és Rene is. Kibaszottul elcseszte az életemet.

Edward nézőpontja

-Teljesen igazad van.- mondtam halak. Igaza van ha nem lépek bele az életébe akkor most nem dolgozna itt és nem lenn … Ki sem bírom mondani a szavakat még magamban sem.
De ha végignézek rajta, megkívánom. Ez a ruha, vagy nem is tudom micsoda. Kiemeli at alakját, a dús kebleit és a magassarkú.
Nem bírom kell nekem. Úgy ahogy régen csak most már a testét is akarom mindenestül.
-Ha nem bánjátok nekem vissza kell mennem dolgozni.
-Bell. Szólt Stefan szerelem után.- Most csak felszolgálnod kell de ha lejár a műszakod várlak.- mosolygott rá kajánul.
-Oké.- kacsintott rá. A csípőjét ringatva kisétált.
-Este te leszel a szobában.- mutatott rám.
-De minek?
-Elena felismeri, mikor mutat ki egy illető hamis érzelmeket. Bell még mindig szeret téged csak megváltozott. Ahogy ő mesélte nem kapott senkitől sem szeretete és itt megkapja. De légy vele óvatos. Ha vissza akarod kapni Bellát és nem Bell-t vagy Isa-t akarod akkor szépen lassan kell felszínre hozni a valódi énjét.
-Igen Rose ez remek ötlet!- tapsikolt Alice.
-Mi?- kérdezte Jazz.
-Stefan el lehetne intézni, hogy honlap csak a miénk vámpíroké egyen a bár és persze Bella is itt legyen?
-Persze de miért?
-Rose kitalálta, hogy kipróbálhatnák mi lányok a rúdtáncot persze vetkőzés nélkül.
-Ez remek ötlet. Rose Amit egy rúd körül táncol nekem. Hmm. –morgott Emmett és máris elképzelte.
-Emmett nem ilyen hangosan.
-Bocs öcsi ha Bellára gondolnék akkor te is bírnád.
-Tényleg tudok ez ilyesfajta táncról valamit?- kérdezte Stefan.
-Hát…
-Öhm…
-Izé…
-Sejtettem. Akkor megkérjük majd Bellát, hogy mutasson pár alaplépést.
-DE akkor be kell szerezünk olyan ruhát.
-Nem nem kell. Itt rengeteg, olyan ruha van. Ha lehet őket ruhának hívni.
-Stefan gaz van!- rontott be egy félmeztelen lány.
-Mi az?
-Egy részeg fazon elakarta vinni Bell-t de ő nem akart vele menni. A férfi rángatta az egyik őr segíteni akart de a részeg megütötte és most bunyó van oda lent. Nem is kevés verekednek.
-Picsába. Basszus mért kell Isa-nak ilyen kívánatosnak lennie.
-Vond vissza.- nyomtam a falnak.
-Jó bocs!- elengedtem. Mi is mentünk utána. A félmeztelen csaj odajött mellém.
-Hello szépfiú. Jössz egy körre.
-Kopj le.- mordult rá Alice.
-Ne szól bele tőre. Neked ott a szöszi neki nincs itt senkije.- vágott vissza. Nagy hibájára.
-Pofa be neki is van itt valakije, aki itt dolgozik.
-Na és ki az?- köpte a szavakat.
-Bella vagyis Bell.
-Picsába, minden jó férfi ő kap. Bár megértem. Ha lezbi lennék tuti rámozdulnék.- monda magának. És levetítette maga előtt, amikor látta, hogy Bella éppen öltözik. Halkan felnyögtem, Nem bírom sokáig, ha ilyen gondolatokat látok plusz Bella is rátesz a mozgásával és a keveset takaró ruhájával.

Na akkor 5 komit! Lehet, hogy ma már nem fogok honi még egyet de még nem tudom!

Puszika!:) :D

Kérek még egy fél órát vagy max. 1 órát és hozom a frisset!