2010. december 26., vasárnap

Miért? \6. és egyben befejező rész\ és egy fontos bejelentés

tudom erre is sokat kellet várni és nem is lett túl hosszú de ez olyanfajta kis befejező rész.
És egy fontos bejelentés: folytatom az "Élj vele!"-t! Ugyanazokkal a szereplőkkel és minden ugyan olyan lesz mint volt csak máshonnan folyatom mint ahol abbahagytam! És ismétlem minden ugyanolyan lesz mint volt. A folytatásnál továbbra is 10 kommentet kérek és csak akkor kezdem el írni a következő fejezetet!

Miért?

Isabella nézőpontja

3 év telet el azóta, hogy Edward és én lefeküdtünk teljesen részegen -vagyis én nem voltam az- de ez most lényegtele.
3 éve h először szeretkeztem és ezt is csak Edward-tól kaphattam meg.
3 éve, hogy nem nekem kellet a vendéget kielégítenem hanem az én élvezetemet akarták.
Még 3 év után is feltámad bennem a vágy ha arra az éjszakára gondolok.
2 év és 9 hónapja a csodának. Azóta van vége a csodának.
2 év és 9 hónapja, hogy megszületett Renesme és egy 3 és fél éves kislánynak néz ki. Azóta figyel, hogy- hogy fejlődik.
Hogy milyen kis csodálatos, hogy milyen okos és, hogy mennyire az apjára ütött.
2 éve és 9 hónapja nézem a Cullen családod, hogy hogyan gondoskodnak Renesme-ről ahogy csodálják ők is. Nézem ahogy Rosalie és Alice öltöztetik és készítik a szebbnél szebb frizurákat neki. Nézem ahogy Emmett és Jasper játszanak vele ha arra kérik és azt is látom hogy néha igen veszélye helyzetekbe viszik. Nézem ahogy Carlisle és Esme megdorgálják ah valami rosszat tett de nem tudnak rá haragudni, hisz nagyon hasonlított Edward-ra de az én szememet örökölte.
2 év és 9 hónapja figyelem Edwardot, ahogy ő is csodája az aprócska mégis gyönyörű lányunkat aki félvér.
2 éve és 9 hónapja csak figyelem őket de ők nem látnak. És hogy miért? Mert belehaltam Renesme szülésébe.

Nem megölni a vége miatt!

Na akkor valamikor itt megint jelentkezek az Élj vele! folytatással.

Puszika!:) :D

2 megjegyzés:

roberta írta...

Szia!
Hát ezt gyorsan lerendezted,a z egészet, pedig ezt szép lassan is lehetni, de attól még jó, csak a vége miatt szomorú:(

Névtelen írta...

ezdekeméély.xxd ügyi vagy.:"D

Megjegyzés küldése