2009. december 3., csütörtök

8. fejezet

Na itt a friss. Figyelem 18 karika!!!!

A vágy hatalma 1/2
Edward szemszöge

Tudtam, hogy Bella is kíván engem, de azt is érzi, hogy én mennyire kívánom. Mialatt az ingemet gombolta én lefektettem az ágyra. Levette rólam az ingemet szépen óvatosan, de én már az ő blúzával messze nem voltam ugyan olyan óvatos. Végigcsókoltam a melltartója vonalán. A száját sóhajok hagyták el. De a következő pillanatban felül kerekedett. Elkezdte csókolni a nyakamat. Most az én számat hagyták el jóleső sóhajok. A keze felfedezőútra indult a mellkasomon. A keze szépen lassan megtalálta a nadrágom gombját. Nem nagyon volt türelme vele szöszölni, mert egy határozott rántással megszabadított tőle.
Egy hirtelen mozdulttal én kerekedtem felül. Most én voltam a soros, hogy leszedjem róla a gatyáját. Valahol a szoba másik felében landolt. Levettem róla a melltartóját. Ahogy lehúztam róla pántot ott végigcsókoltam. A száját egyre gyakrabban hagyták el a vágytól teli sóhajok. A kezemet végigsimítottam az egész testén: az arcától a hasán át egészen a lábáig. Eközben az ő keze learaszolt a boxerem-ig. Azt is egy határozott rántással a szoba másik felébe dobta. Már csak egy aprócska anyag választott el minket „egymástól”, de attól is hamar megfosztottam. A vágytól elvakulva, nem finoman és szerelmesen hatoltam bele, hanem erőszakosan. Nem érdekelt semmi csak az én és az ő kielégülése. Egyre erőszakosabban és gyorsabban löktem meg a csípőmet. Nem tudom, hogyan de felettem kerekedett és lovagló ülésbe ült rajta, és úgy mozgatta a csípőjét. A torkunkat egyre gyakrabban és hangosabb nyögések hagyták el. Szerelmem és én egyszerre értük el a beteljesülést. Zihálva feküdt a mellkasomon. Én átkaroltam a hátát és így feküdtünk.

Bella szemszöge

Nagyon megijedtem, hogy Edward-nak nem tetszik az új szoba. De szerencsére tetszett neki.
Ahogy a csókunk elmélyült egyre jobban kívántam és ő is engem- ezt éreztem. Mind a két lábamat a dereka köré tekerte, én közben az ingét gomboltam. Még mindig az ingét gomboltam mikor az ágyra fektetett. Míg én szépen és óvatosan vettem le róla az inget addig ő letépte rólam. Szépen és óvatosan végigcsókolt a melltartóm vonalát. A számat eközben jóleső sóhajok hagyták el. Hirtelen ötlettől vezérelve a hátára döntöttem és elkezdtem csókolni a nyakát. De most az ő száját hagyták el jóleső sóhajok. A kezem önálló útra kélt és elindultak a felsőtestét felfedezni. Azon kaptam magam, hogy letéptem a gatyáját és a szoba valamelyik sarkában landolt.
De egy hirtelen mozdulattal ő kerekedett felül. Most ő tépte le rólam a gatyát és valahol a szoba túlsó másik felében landolt. Ezután a melltartóm következett, ahogy húzta le a pántot végigcsókolta. A számat egyre gyakrabban hagyták el jóleső sóhajok. Avval csak még inkább tetézte a vágyamat, hogy a fejemtől egészen a lábamig végigsimított. Aközben én sem voltan tétlen lerántottam róla a boxer-ét. Már csak a bugyim volt de attól is hamar megfosztott.
Olyan határozottan hatolt belém, hogy a másodperc egy aprócska töredékére megszeppentem, de aztán már én is élveztem. De a következő pillanatban lovagló ülésben ültem rajta.
Éreztem, hogy egyszerre értük a csúcsot. Zihálva dőltem neki a mellkasára, éreztem, hogy átkarolja a hátamat és így feküdtünk.


Tudom, hogy késtem és sajnálom. A másik fele is 18 karokás lesz!
KOMIKAT KÉREK!
Puszika!:) :D

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

szuper lett:P
mikorra várható a következő fejezet?

คภςรא írta...

nagyon jóó lett :D és mikorr a várható a másik fele

Keina írta...

hűűű. ez aztán nemsemmi feji lett. mikor lesz folyti? mááár nagyon várom:)
puszii

kácsa írta...

Sziasztok!

Névtelen: nagyon szépen köszönöm! :) És hogy a kövi mikor várható nem tudom Pusz!

Ancsi: neked is nagyon köszönöm! :) mind mondtam nem tudom még de sietek Pusz!

Lana:köszönöm még most is jól esik ha dicsérnek! Neked is csak azt tudom írni, hogy még nem tudom :)

Ui: kicsit elrontottam a kiírásat a köviben is lesz egy két 18-as karikás rész de az nem annyira mint ez!

Puszika!:) :D

Megjegyzés küldése