12. fejezet

Sajnálom, hogy nem volt friss de mit írtam áramszünet volt és aztán mikor visszajött el akartam kezdeni gépelni a szöveget de a macskám szétrágta vagy kidobtam nem tudom mert nem találom.Na de nem is jártatom itt a számat itt a kövi feji!
UI: ilyennek képzelem el ahol Bella van.

Börtönbe zárva

Bella szemszöge

Lebegek. Csak ennyit érzek. A nagy semmiben, vagyis nem is, a nagy feketeségben lebegek. Nem tudom hol vagyok és mióta csak a szörnyű fájdalmat érzem. Mintha minden egyes fájdalomlöketnél egy darabot tépnének ki belőle.
VÉGE!
Hirtelen a fájdalmaknak vége szakadt én meg lebegtem a jótékony sötétségben. „Így már jobban tetszik, hogy nem érzek fájdalma.” Állapítottam mag magamban.
-Ez nagyon kimerítő… nem bírom… és ő sem…- szakadozva halottam a hangokat.
-Nem érdekel, folytasd addig míg egy sem…- a mondat végét nem halottam mert újabb fájdalmak jöttek. Legszívesebben megöltem volna azt, aki ezt teszi velem nem is inkább ő öljön meg engem mert nem bírom sokáig.
Legszívesebben sikítottam volna de nem bírtam kinyitni a számat. Vergődtem volna, de a végtagjaim mintha ólomból lettek volna. Nem érettem miért kell ezt tenni velem de hagyják abba és inkább öljenek meg.
És a semmi.
A fájdalomnak vége én meg lebegtem tovább. Képek ugráltak be.
Elősző Edward-ot láttam fájdalmas és csalódott szemekkel.
Aztán Alice-t ö megvetően nézett rám.
Essem csak elfordult tőlem- ez esett a legrosszabbul inkább nézzen rám akárhogyan csak nem forduljon el.
Carlisle hitetlenkedő szemekkel.
Emmett és Jasper rosszalló szemekkel méregetett.
De ami a legjobban meglepett az Rose nézése volt. Ő megértően és barátságosan nézett rám.
Nem érettem ezeket a képsorokat de rosszul esetek kivéve Rosalie nézését. „Vajon miért néztek így rám mit tettem vagy mit nem tettem. Vagy Edward nem szeret többé és elhagy és ez által a többiek is?! Nem ezt nem karom velük szeretnék élni az örökké valóságig, de ha nekik ez kell, akkor hát legyen.”
Éreztem, hogy a szemeim szépen lassan felnyílnak. A hirtelen fénytől úgy éreztem, hogy megvakulok-, de ez eléggé vicces lett volna egy vámpírnál.
Visszacsuktam és újra megpróbáltam. A szemeimet most nem zavarta a fény. Egy szobában feküdtem de nem a sajátomban.
Egy nagy franciaágyon feküdtem sötét- szinte már fekete- barna fából készült rajta narancs-citrom sárga és zöld huzat. A fejtámlája egy könyvespolcféleség is volt egyben. Ahogy körbenéztem, hogy egy barlangszerűségben voltam igaz, hogy a padlón padlószőnyeg volt de a plafon és a falak kőből volt. Volt egy nagy szekrény és a közepén egy plazma TV. Elnézetem abba az irányba, ahonnan a fény jön.
Most jöttem rá, hogy én egy cellában vagyok.
Megpróbáltam felállni, de amit letettem a lábaimat a földre össze is csuklottak mintha az összes erőmet kiszívták volna. Nem érettem mi történt velem és, hogy miért vagyok itt. Hisz tudtommal semmi rosszat nem tettem.
Egy vámpír jött be az ajtón. Név szerint Johnny.
-Á látom felébredtél. De azt javaslom egy jó darabig ne próbálj lábra állni mert úgy fogsz járni mint most.- javasolta mialatt visszatett az ágyra
-Mi történt velem? Hol vagyok? És miért?- záporoztak a kérdések.
-Egyszerre csak egyet. Az elsőre én nem válaszolhatok és én sem tudom 100%-ra. Hogy hol vagy?! Hát a Volturi egyik cellájában. És miért?! Hát, mert nincs többé szüksége Aro-éknak az erődre, de megöli sem akarnak, így hát kaptál egy vámpír biztos, de extravagáns cellát.- fejezte be és kiment.
„Ezt nem hiszem el! Én a Volturi egyik cellájában vagyok a több száz közül?! Nem hittem, hogy valaha ide jutok hisz az erőim miatt Aro-nak nagyon fontos vagyok de vajon most miért nem kellek már neki. De még mindig nem tudom, hogy miért kellet ide jönnöm. És ha nem kellek már többé nekik miért nem, küldenek vissza a Cullen-ekhez. Olyan sok mindent nem érte. Annyi kérdés van és semmi válasz. Minél hamarabb beszélnem kell Aro-val vagy valamik férfival a három közül mert ez így nem állapot, hogy bezárnak ide és még csak meg sem indokolják.”


Na szóval 10kritika után jön a friss mostantól. És szerintetek mi történhetett Bellával?
Várom a KOMIKAT és a VÁLASZOKAT!
Puszika!