2010. június 29., kedd

1. fejezet Élj vele!

Hát ez is megjött! Bár fogalmam sincs, hogy van e valaki aki ma fogja olvasni(végre premier jupéééé) bár én nem megyek túl sokan lesznek!
Ettől függetlenül ha elolvastad légyszí írjál komit és továbbra is él a 10 kommentes határ. Lehet, hogy egy kicsit furcsa lesz mert egyszerre megy benne a múlt és a jelen történés is. Személy szerint ez a fejezet nagyon unalmas lett de még lesz a történetben bőven izgalom ezt az egyet megígérem.
És íme:

Őrület

"Úgy élsz Bennem akár a vérem, Nyitott szememben a világ, Fájdalmaink a létezésben, Vagy épp üvegben a szilánk. Belőlem Te már ki nem válhatsz, Mint halál a születésből. Éjszakáimból az álmok, Élők a múló időből!"

Írói szemszög

-Gyorsan húzzátok be!- kiáltotta egy férfi
-Már késő!
-Mindenki meneküljön az óvóhelyre!- kiabált az előbbi férfi.
Egy vérfagyasztó sikolyt halottak. Már hátra sem néztek, mert úgy féltek.
Az előbbi férfi, aki beszélt, elesett. Tudta, hogy ez a botlás egyenlő a halálával.
Maga a pokol megtestesítője ugrott rá.
A férfi mellkasán egy barna hajú lány ült. A férfi már élettelen. Azt a lány is érezte így levette apró ujjait a férfi a nyakáról. Egy másik ápolóra nézet az meg rémülten nézett a fehér szemű kislányra. A lány fehér szemében az őrület lángját lehetett felfedezni. A nő rohant ki az ajtón de a lány utána. Kinyílt a főlapú és a pokol kiszabadult…
A fehérszemű kislány őrült tempóban szedte az újabb áldozatokat. Nem számított neki, hogy fiú lány, öreg fiatal, csak rájuk ugrott és megfojtotta őket.
Egy férfi suhant a kislány mögé. Vérre, a vérére szomjazott.
-Jó halált!- szólat meg a férfi. A lány csak felkacagott. A férfi szemébe nézett de abba puszta rettegést látott.
-Jó halált!- idézte vékony hangján a kislány. Rémisztően nyugodt volt az alig 7 éves lány. Az előtte álló férfi egyszer csak összeesett.- Bolond vámpír!- kacagott fel a kislány és belevetette magát a gyilkolásba.


Ralabella szemszöge

Bekapcsoltam a TV –házhoz képest ín-racionálisan kicsi nappaliban- és kezembe vettem a tejeskávémat. Csak kapcsolgattam hisz még van 10 percem indulásig. Az álatoknak már adtam enni.
-Épp ma 10 éve az irdatlan méretű mészárlásnak! Mai napig nem lehet tudni, hogy ki követte el mert semmi nyom nincsen. Csak annyit tudni, hogy megfojtották őket és, hogy az összes kéznyom egyforma. Semmi ujjlenyomat vagy bármi más. Több mint 460 ember halt meg. Nem tudni ki vagy kik követték el. Bár a rendőrség azt mondja valószínűbb, hogy több ember követte el a mészárlást. De mit említettem a kéznyomok nagysága egyforma így lehetséges, hogy egy ember követte el. Több elhunyt családtagjával szerettünk volna beszélni, de ők nem óhajtottak erről nyilatkozni.
Összeszorult a szíven a családokra gondolva akik elveszették szeretteiket. De nem értem miért nem hagyják abba ezt az ügy firtatást. Minden évben előhozzák ugyan akkor már 10 éve. De van egy olyan sejtésem most nagyobb lesz a felhajtás mit bármikor.
Még hallgattam az egyéb találgatásokat de utána- sajnos- rájöttem, hogy nekem suliba is kell járnom ránéztem a guess karórámra és csalódottan jöttem rá, hogy indulnom kell ha nem akarok elkésni.

Mivel csak felhős volt az ég úgy döntöttem, hogy ma motorral megyek. Utálom a bukósisakot de nem merek anélkül felülni rá. Felpattantam a piros, fehér, fekete Yamaha motorra.
Még szerencse, hogy nem magassarkú vettem fel. A szokások helyett most egy barna cipőt lila cipőfűzővel. A farmeromra felhúztam egy barna kötött lábszárvédőt. A barna bőrmellényem alatt egy szürke hosszú ujjú van de alá felvettem még egy fekete toppot. Egy rózsaszín kesztyű sem maradhatott el, hisz mire beérnék az ujjaim lefagynának. Felkaptam a fülvédőmet és rá a bukósisak. A táskámat beraktam a kis táróba és mér mentem is.

Mikor bekanyarodtam a suli parkolójába mindenki rám nézett de már tudták, hogy én vagyok így páran integettek is.
-Szia Bell!- rohant oda hozzám Tina. Az iskola legnagyobb cicababája és néha idegesítő emiatt a viselkedése de ettől eltekintve jó barátnő.
-Szió Bell.- na megjött a suli legnagyobb pletyka fészke. Anna-val tényleg csak érdekből vagyok jóba és ezt ő is tudja.
-Sziasztok lányok!- köszöntem nekik mosolyogva, miközben beraktam a táskám helyére a bukósisakot.- Hú… Tina mi lesz ma? Tényleg nem fáj az arcod ennyi vakolattól?
-Ha-ha.- gúnyolódott.- Ha tudni akarod ma jönnek az új tanulók és van közük szingli pasi. Ja és nem mindenkinek olyan tökéletes a bőre mint neked.
-Hé szia cica.- jött oda az állítólagos pasim. Thomas Redway. A suli legmenőbb pasija. Elég furcsa, hogy a 11 osztály sporttagozatos sráca összejött velem. Egy 10 zenetagozatossal. Bár lehet, hogy az is közrejátszik, hogy a suli „legmenőbb” csaja vagyok. Bár fogalmam sincs, hogy lettem az.
-Hello.- nyomtam egy csókot a szájára.
-Csak annyit kapok?- biggyesztette le az ajkát. Hát ehhez nagyon ért: könyörgés és csalódott fej vágása. Adtam neki egy hosszabb csókot, de neki nem volt elég. A nyelvét erőszakosan a számba nyomta. Sajnos nem tudtam sokáig ellenállni, mivel olyan jól csókol. Mikor érezte, hogy viszonozom kicsit elmosolyodott de közelebb húzott magához.
Nem tudom mióta csókolózhattunk de arra lettem figyelmes, hogy pár srác huhog.
Gyorsan elváltam tőle, hogy megnézzem kik voltak azok bár van egy tippen, ÉS IGEN! A tippem beigazolódott. Thomas csapattársai voltak.
-Miattunk nem kell abbahagyni! Ne zavartassátok magatokat!
-Ja oké!- és gyorsan megcsókoltam Thomas-t.- De srácok van egy rossz hírem. Nem a suli parkolójában akarjuk élni a nemi életünket!- ami nincsen!
-Akkor hol a szertárban?
-Háááát…- éreztem, hogy Tom a nyakamba fúrja az arcát.
-Utálom mikor ezt csinálod és utálom, hogy nem akarod.- súgta bele és egy kis csókot is lehet rá.
-Egy a haverjaid kezdték. Kettő: kemény két és fél hónapja járunk. De most menyünk órára.- felkaptam a mócira helyzet táskámat és már mentem is órára.
A folyosón láttam a lányokat aki jobban kisminkelték magukat mint állathalában és azok akik nem szoktak magassarkút hordani most azt vettek fel.- Őrület és ezt csak az új diákok miatt! Mik ők? Á inkább ne is gondolj rájuk Ralabella!- beszéltem magammal.

Eden szemszöge

-Eden told le ide a formás kis seggedet vagy én rugdoslak le!- kiabált fel hugicám. Megjegyzem vér szerinti. És nálunk ez nagy szó a Cullen családban.
-Jó- jó. Csak fogd már be a csőrödet.
-Mit mondtál?- ekkor már előtte álltam és megint megismételtem.
-Azt, hogy fogd már be a csőrödet.
-Ne akard, hogy szóljak Jacob-nak.
-Engem hagy ki drágám. Nem akarok megint közétek kerülni.- hát igen én és Reneesme-vel igen veszélyesek vagyunk, ha összeveszünk.
-Reneesme Carlie Cullen és Eden Benedict Cullen. A fél percen belül nem lesztek a garázsban…- kiabált be anya. Én mikor már meghallottam a nevem a kék audi-ómban ültem. Pár pillanat múlva Ness is megjött Jacob-bal ők meg hátra ültek.
-Miért nem vezethetem én az autót?- kérdezte- most már!- normálisan Ness.
-Több okból is. Egy: mert ez az én autóm. Kettő: mert akkor holnapig sem érnénk be a suliba. És három: folyton Jake-t bámulod. Egyébként már itt is vagyunk.- szálltam ki a kocsiból.

-Csak annyit kapok?- kérdezte az egyik srác egy barna hajú lánytól. A lány rátapadt az ajkára.
-Na ezért nem akartam én suliba járni. Otthon is folyton ezt látom!- nyavalyogtam.
-Eden!- szólt rám anya.- Talán rád is rád talál a szerelem.
-Ez furcsa.- szólat meg apa.
-Mi?- nézett rá anya.
-Nem hallom az ott smároló lánya és fiú gondolatait. Tisztára olyan…- de akkor hangos huhogást halottunk.
A barna hajú lány elvált a fiú ajakiról én meg ledöbbentem. Tökéletesen tiszta bőr, kerek arcok nagy szemek, kissé piszés orr, telt rózsaszín ajkak.
-Miattunk nem kell abbahagyni! Ne zavartassátok magatokat!
-Ja oké!- felelet a lány és újra megcsókolta a fiút. Furcsa érzés volt benne ezt láttán de el is múlt amint a lány elvált a fiú ajkaitól- De srácok van egy rossz hírem. Nem a suli parkolójában akarjuk élni a nemi életünket!- szóval ilyen hamar…
-Akkor hol a szertárban?
-Háááát…- a srác belefúrta az arcát a lány nyakába
-Utálom mikor ezt csinálod és utálom, hogy nem akarod.- suttogtat. De a vámpírhallásomnak köszönhetően még ezt is halottam. De várjunk csak a lány nem akarja ezek szerint…hatalmas kő esett le s szívemről bár még nem is ismerem a lányt.
-Egy a haverjaid kezdték. Kettő: kemény két és fél hónapja járunk. De most menyünk órára. Felkapat a táskáját de motorról. De még milyen motorról!
-Mi a…- halottam meg apát.
-Mi az?- kérdezte Jazz.
-Most, hogy nem érintkezik a lánnyal hallom a gondolatit. De ha a lányara koncentrálok továbbra sem hallom. Próbáld meg te is Bella.
-Na!- kérdezte Rosalie.
-A fiút én is hallom de a lányt nem.
-Ezen ráérünk még agyalni menyünk órára.- parancsolt ránk Alice. Míg én, Ness és Jake 10-ek vagyunk addig anya é apa és Alice 11-es, de Rose, Emm és Jazz 12-ek.
Furcsa lesz átszokni, hogy anyát Bellának apát meg Edwardnak kell szólítani. De egy dolog vígasztal, hogy Reneesme-nek még nehezebb lesz.
-Azt hiszem egyik nap lemegyek a La Push-ra.
-Én is megyek!- jelentette ki Ness.
-Most ne szívem. Szeretném elmondani a farkasos dolgot.
-De hisz Maja is ott lehet!- akadékoskodott Ness.
-De Maja Seth bevésődtek. És igen tudom, hogy ő is halhatatlan de ő teljesen ember. Tudod, hogy a halhatatlanságot Esme és Carlisle-től örökölte.- láttam, hogy a drága húgocskám akar valami szólni de épp időben léptünk be a terembe.
-Á… bizonyára maguk az új diákok. Én Mr. Darwin vagyok. Kérem a papírokat.- odaadtuk neki. Ő gyorsan aláírta.- Rendben itt vannak a könyvek kérem foglaljanak helyet.- ahogy mentünk a hátsó pad felé több lány is megnézett minket és dobálták a hajukat. Na ez a másik indok, hogy nem akartam jönni suliba. Teljesen megőrülnek a lányok.
A tanár magyarázásba kezdetett.

Ralabella szemszöge

Egész nap azon agyaltam miért is vagyok együtt Tom-al. Már december közepén járunk. Furcsa belegondolni, hogy valaki el elterjesztette,- van egy tippem, hogy ki volt- hogy együtt járunk, és hát nekünk muszáj volt belemennünk hisz akkor „kibeleznek” minket ha nem jövünk össze.
Thomas már mondta nekem, hogy szeret de én képtelen vagyok rá, hogy kimondjam. Nem igazán érzek iránta szerelmet. Sőt. Csak az alap dolgokat tudja rólam. Azt ami mindenki. Gazdag családból származom. Anyám világsztár, apám ügyvéd és alig vannak itthon. És még egy-két alap dolgot, de az egy kapcsolatban semmi.

A többiek menzán sem kérdezték, hogy mi a bajom pedig máskor már faggatnak. Nagyon lefoglalja őket az új diákok. Szerencsére már csak egy tesit kell túlvészelnek és húzhatok haza.

A szokások cuccot vettem fel. A szürke rövidnadrág kék alapon csőrigés felső és a fakópíros cipő.
És megint néztem nagyokat mikor belépetem a tornaterembe, Még az én gatyámnál is rövidebb gatyákat viseltek a lányok amik feszültek rajtuk és toppokat ami szintén feszült.
Mondtam már, hogy őrület?! Csak egy szingli pasi miatt.
-Jól van gyerekek sorakozó!- kiállott Mr. Gummer.- 8 kör futás utána a fiúk kosaraznak a lányok meg röplabdáznak. Na akkor rajta!- a legtöbben már a 3-4 kör után is csak kullogtak a tanár örömére mert így nyugodtan ordibálhatott. Ezen az órán a 10-ek és a 11-ek együtt vannak. Rajtam kívül csak 6 futottak még nyugodtan.- Biztos ők is futnak szabadidejükben.
Mivel megtehetjük van a házunkban egy edzőterem ahol elég sokat használom a futópadot.
-Szia a nevem Reneesme Cullen.- szökkent mellém egy bronzos hajú lány. Nagyon szép arca van.
-Ralabella Jons.- mosolyogtam rá.
-Még egy Bella.
-Tessék?
-Ja csak ott hátul a barna hajú lányt is Bellának hívják csak ő Isabella.
-Ja rendben de engem Bell-nek vagy Ral-nak szoktak hívni. Szerencsére végeztünk.
-Miss. Jons üljél le a padara.- fellélegeztem. A tanár már megtanulta ne adjanak nekem labdát mert abból tömegbaleset lesz.
Egyszer csak egy fiú ült le mellém.
-Szia Eden Swan vagyok
-Ralabella Jons. Biztos új vagy itt.- jóképű volt. Barna haj és zöld szem. Pont zöld az a gyengém. És a hangja szinte csilingelt
-Igen most költöztem ide a családommal. Van egy vér szerinti nővérem Isabella Swan. – itt a barna hajú lányra bökött. Feltűnően sápadt volt.- Az ő párja Edward Cullen.- itt egy bronzos hajú srácra bökött. Pont ugyanolyan sápadt mit Bella és ugyanolyan a hajszíne mit Reneesme-nek.- Az unokahúga Reneesme, de őt már ismered. Ness- így szoktuk becézni- párja Jacob Black.- mutatott egy indián srácra.- És ott van még az fekete hajú energiabomba Alice Cullen. Az ő párja Jasper Hale de ő 12-es úgy mit az utolsó pár Rosalie Hale és Emmett Cullen.- nem mondom jó nagy család.
-És a te párod?- kérdeztem. Erre a „testvérei” mind ránk néztek
-Nekem nincs…- hajtotta le a fejét.
-Jaj bocsi nem akartalak megsérteni.
-CSERE!- kiabált a tanár. Esküszöm egyszer beszakad a dobhártyám miatta. Hirtelen Thomas termett előttem és nyomott egy csókot a számra. Nem tudom, hogy beképzeltem vagy tényleg de mintha Eden arcán fájdalom futott volna át. Gyorsan beállt játszani.
-Ez most mire volt jó?- kérdeztem.
-Egy köszöni szerettem volna a barátnőmnek. Kettő: tisztázni kell, hogy kié vagy.
-Hogy mi?! Nem vagyok én a tiéd! Nem vagyok én senki tulajdona!- álltam fel
-Nyugi cica!- ált fel Tom és át akart ölelni de én nem hagytam.
-Ne cicázz engem…- valami kemény csapódott a fejemnek és elsötétült minden. De egy dolgot még észleltem. Mintha Eden kiáltotta volna a nevem.

Igaz, hogy nem valami izgalmasa mint említettem de remélem a hossza azért tetszik kb. az összes ilyen hosszú lesz. Ja és vegyétek figyelembe az idézeteket mert az is sokat segít!
Na akkor 10 komment!

Puszika!:) :D

7 megjegyzés:

roberta írta...

Szia!
Hát tényleg nem lett valami hűű de izgi:)
de ez az alapja, nekem tetszett és várom a folytatást:D

Névtelen írta...

Nagyon jó lett. Főleg az a rész tettszett, amikor nessi és eden veszekedtek. csak így tovább.nagyon tehetséges vagy. kíváncsian várom a folytatást.

Névtelen írta...

szia
nagyon jó lett :) remélem hamar folytatod

Névtelen írta...

szia!
Nagyon jó lett, egyszerűen imádtam.
Remélem sok ilyen jó fejezetet írsz még.
Szóval gratu.

Topa írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁá valaki segítsen !! Most mi van ?? Kérek egy családfát !!! És ez most halál komoly!!
Valamint én azt hittem ez majd az előző történet folytatása lesz :( Amúgy még így is hogy nem tudom ki-kicsoda nagyon megtetszett a történet :D egyszerűen imádom :D

Topa írta...

Folytatást!!! Kérlek!! Imádom a törit.

Topa írta...

Gyerünk emberek komikat !! Hátha az elég ahhoz hogy A Kedves Írónő megalkossa és felrakja nekünk a folytatást :D

Megjegyzés küldése