6. fejezet

Csak a családomért
Edward
Már lassan három hete lakunk Anglia eldugott kis külvárosában. Az egész ház nagyon szép, talán ez az eddig legnagyobb. Most én is nagyobb szobát szereztem. De az nem is volt nehéz, hiszen nincs is a házban ki helyiség. Talán az étkező de oda meg nem akartam költözni. Most nem úgy rendeztem be a szobámat, mint szoktam. Nem akartam, hogy túlzottan emlékeztessen Bellára. Bátran kijelenthetem, hogy a szobámban a barna és a fekete dominál. Alice szobájában is rengeteg időt töltők vagy ő az enyémben. Az ő szobája sokkal felnőttesebb, vagyis ezt úgy értem eddig is az volt csak nagyon élénk színekkel most meg lágyabb színeket használta. Egymásban tartjuk a „lelket”, Bella halála óta.
Most mindenki még rosszabb állapotban van, mint volt.
Alice magát hibáztatja, amiért nem látta, hogy Bella le fog ugrani. De nem hibás hisz alig lát az utóbbi időben dolgokat. Eddig azt gondolta, hogy ha Bella elfelejt minket talán nem lesz neki olyan nehéz feldolgoznia az eseményeket, hogy elvesztette a legjobb barátnőjét.
Esme még jobban összetört. Amikor hazaértünk akkor olvastam utoljára gondolatban. De, néha ha szinte ordítanak nekem, meghallom. Na szóval anyának az utolsó reménysugara is elszállt, hogy újra boldognak lássa a családot. Még nagyobb letargiába zuhant. Alig beszél.
Emmett felhagyott a próbálkozással, hogy felvidítson minket, hisz, ő maga is szomorú volt a hír hallatán. Mikor megtudta Alicétől, hogy egyszer Bella egy lesz, közölünk már akkor a húgának, tekintette. Csak Rose miatt nem merte kimondani hangosan nehogy megsértse.
Rosalie elmondta, hogy kezdte megbarátkozni a gondolattal, hogy Bella a családunk része lett volna és el akart vinni egy ruhavásárlásra. Mosolyt csalt az arcomra, ahogy elképzeltem Bellát boltból ki és bemenni, de ez szinte azonnal eltűnt amint leesett, hogy nem láthatom soha többé. Na szóval ő is megsínylette Bella halálát. Amikor mentünk vissza Alaszkába az út felénél összeestem és neki kellett cipelnie. Bekeljem, valljam igen vicces látvány volt. A többiek jót mosolyogtak rajta, de mikor mondtuk, hogy nincs minek örülni mindenki teljesen komoly arcot vágott. Szegény Jasper-t még jobban sajnálom.
Hét igen Jasper is nagyon megsínylette. Most még jobban szégyenli magát, mint régebben. Az ő szavaival élve: Ha lett volna elég önuralmam nem történt, volna meg. De nem ő hagyta el Bellát, hanem én úgyhogy az én hibám.
Carlisle még jobban beletemetkezett a munkájába mit eddig. Most már hivatalosan is elvesztette a harmadik lányát.
És hát itt vagyok én. Sokszor megfordult a fejemben, hogy Bella után megyek, de nem akartam még nagyobb kínt okozni a családomnak. Bármit megtennék, hogy Bella éljen és lássam még egyszer mosolyogni. Hogy még egyszer átölelhessem, és még egyszer megcsókolhassam. És végül de nem utolsó sorban a fülébe súghassam, hogy. Szeretlek!
Most próbáljuk élni a szokásos is életünket. Mi öten suliba járunk apa, dolgozik és hát anya őt nem igazán, tudjuk, mit csinál, de általában főz az árváknak, és ruhákat vesz nekik. Az mondta, hogy ezt szívesen csinálja. Sokszor Rose is elmegy vele.
De hiába más a berendezése a szobámnak Belláról a képek továbbra is kint vannak.

Csak a családomért!
Csak a családomért vagyok „életben”!
Csak a családomért próbálok normális lenni!
Csak a családomért nem őrültem meg!
Csak a családomért szeretek!
Csak a családomat szeretem!
Csak a családomat tudom szeretni!
Csak a családomon kívül egy valakit szerettem!
BELLA SZERETLEK!
MINDENNÉL JOBBAN SZERETLEK!

Látomás
Alice szemszöge
Mikor Edward elhagyta Bellát rám, bízta, hogy rejtsem el a képeket és a CD-t, amit tőle kapott a 18 szülinapjára. Én teljesen kikeltem magamból mikor nem hagyta, hogy elköszönjek a legjobb barátnőmtől. De ezt szerencsére csak az erdő egy kis része sínylette meg. Tudták, hogy jó harcos vagyok meg erős, de azért nem gondolták volna, hogy erre is képes vagyok. Szegény Jazz még jobban szégyellte magát. Azt hiszi, hogy ez az egész az ő hibája. De csakis Ed-é. Ő volt olyan hülye, hogy ott hagyta Bellát. Abban reménykedett, hogy elfelejti majd, de mint midig megint elfelejtette, hogy Bells fordítva működött. Mikor Rose-val végre rávettük a többeket, hogy költözzünk el Alaszkából Londonba, mert ez a hideg már minket is zavar.
A legrosszabb akkor volt mikor megtudtuk, hogy Bella nincs többé. Mindenki mélyen magába fordult. Még Rose is. Az is eléggé megdöbbentő volt, hogy Edward sírt.
Emmett már nem akar minket jó kedvre deríteni nem viccel és a medvéket is csak simán, megöli nem, pedig „játszik” velük.
Rosalie hát igen igaz, hogy nem a szíve csücske volt Bella de most ő is szomorú. Nem nem azért mert mi is azok vagyunk hanem kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy Bella egy lesz közölünk.
Jasper. Szegény szerelmem. Hát igen most még több fájdalmat kell átélnie, bár azt mondta, hogy már megszokta, és kevésbé érzi, mivel nincsen hangulatingadozásunk. Még mindig saját magát hibáztatja az egészért, pedig nem ő tehet róla. Avval, hogy rátámadt Bellára csak előbb elhozta, amit Ed már régóta tudott. Bella nincs velünk biztonságban.
Carlisle most még jobban beletemetkezett a munkájába. Egyre több beteget lát el egyre súlyosabbakat. Hivatalosan is elvesztette a harmadik lányát.
Esme. Ő nagyon rossz passzba van nem is, beszél, és nem mosolyog. Naphosszakat itthon van, és nem csinál semmit, bár, az árvaházba szokott járni, ahova megy vele Rose is.
Edward. Az ő fájdalmát nem lehet szavakba önteni. Rosenak kellett cipelnie mikor meg tudták a rossz hírt, sőt még könnyekkel sírt is. És már nem is olvas a gondolataink között.
És hát én sokat gondolkodtam azon, hogy elmegyek Belláért és idehozom vagy valamit, csinálok, hogy mindenki boldog legyen, de már késő. Elveszettem a legjobb barátnőmet és egyben a húgomat is. Ed meg én rengeteget vagyunk együtt és beszélünk.
Most mindenki megváltozott. És minden. A házunk az eddigi legszebb és legnagyobb. Jazz és az én szobámba most a barna és a szürke dominál. Agyon kellemes kis szoba. Bár kicsinek nem éppen kicsi de szép. Ed szobája is teljesen más. Azt mondta, hogy nem akarta, hogy túlságosan emlékeztesse rá a barna, és a fekete dominál benne. Bár nem értem, ha nem akart, hogy Bellára emlékeztesse, akkor meg minek van kint a kép?
Hirtelen lett egy látomásom. Egy vámpír családot láttam. Volt közül 2 nő és 2 férfi meg még valaki de nem láttam az arcát. Az idősebbik nőnek szőkés Kleopátrára vágott haja van, a fiatalabbiknak pedig ugyan ez csak göndörbe. Az idősebbik férfinak barna rövid haja és pont eléggé kigyűrt. A fiatalabbik hasonlított a fiatalabb lányra. Furcsa módon Emmett-re emlékeztetett csak szőkés hajjal és jobban kigyúrt. Nekik is aranyszínű szemük volt és ép éppen láttam, ahogyan közelednek ahhoz a kis városhoz, ahova mi laktunk. Gyorsan lerohantam a nappaliba szinte mindenki ott volt kivéve Edwardot és Carlisle-t.
-Hé srácok volt egy látomásom!- ez nagy újság, mert nagyon régen nem volt.
-Na és mi drágám?- jött oda hozzám Jazz és átkarolta a derekamat. Én meg mindent elmeséltem nekik.
-Ez jó akkor 4 újabb „emberrel” ismerkedünk meg.
-Nem egészen Em. Láttam még egy valakit csak az arcát sajnos nem. Mintha valami megakadályozná.
-Nem baj Ali csak várnunk kell, míg megismerkedünk velük, és akkor megtudjuk ki az.
-Ha nem baj elmondom Ed-nek is.- ők csak bólintottak én meg irányba vettem Ed szobáját.