2009. október 26., hétfő

1. fejezet II/II

Esküvő 2/2
Emmett szemszöge

Éppen Rose magyarázta, hogy milyen ruhája lesz Bellá-ék esküvőjén mikor Alice és Jazz robbant be.
-Gyorsan gyertek, mert Edward és Bella nagyon kezdenek egymásba merülni.- Ros erre felkapta a fejét. Rohantuk Ed és Bella szobájába. Éppen Bella csókolta Ed nyakát.
Amilyen gyorsan csak tudtuk szétválasztottuk őket.
Én és Jazz fogtuk Bellát- bár még a mi szorításunk alól is ki tudott volna törni. Edward-ot pedig a lányok.
Nem tudom mitől de Bella egy kicsit lenyugodott, de Ed. Juj. A szemében ég a düh, hogy szétválasztottuk őket, és a hatalmas nagy vágy.
Láttam, hogy Edward-on nincs felső és az öve is ki va csatolva. Így hát végignéztem Bellán. De utólag rájöttem, hogy hatalmas hiba volt.- Hogy lehet Bellának ilyen jó teste. Igaz, hogy Rose a nekem megtestesített csoda de akkor is. Ha Rose és én nem lennénk együtt és Bell és Edward se akkor tuti, hogy meg akarnám magamnak szerezni Bellát. Nem Emmett nem gondolhatsz ilyeneket, mert két gondolatolvasó is van egy szobába, és az egyik borzasztóan zavarba jönne a másik meg letépné a fejedet!- gondoltam. Ekkor Edward-ból egy morgás tört fel.- Hé Ed nyugi mindenki tudja, hogy Bella a világ legcsinosabb vámpírja, ezt még Rose is bevallotta és nem féltékeny rá. Miért nem ismerhetem el? Még Jazz és apa is elismeri!- szabadkoztam, de tényleg igaz volt.
-Nem érdekel Emmett, de most azonnal vedd le a kezed Belláról!- szűrte a fogai között. Láttam, hogy jobb ha most teszem amit mond.
-Jó-jó. Legalább lesz egy kis ingyen pornó.- mondtam. Amint elengedtem Bellát, a másik karját kirántotta Jasper szorítása alól. Elrohant felkapott egy másik pólót és leült írni. Ed szemében láttam a csalódottságot.
Alice intett nekünk, hogy mennyünk ki.
-Na ez nagyon kevesen múlt.- sóhajtott fel Rose.- Nem tudom minek kellet kitalálnod ezt az egészet Em.- jött oda hozzám és átölelt.
-Nem tudom, de szerintem Alice-nak van valami köze hozzá.- mormolta Bella.
-Ez hallottam Bella! És, hogy tudd Emmett ötlete volt!- szólt fel Alice.
-Akkor kijavítom. Ne tudom, de szerintem Emmett-nek va valami köze hozzá.- javította ki Bella az előző mondatát. Persze én hangosan felnevettem.
-Nagyon szívesen!- mondtam
-De mit?- kérdezték egyszerre
-Igaz, hogy jó a hallásunk, de attól még szeretem, ha előttem vagytok, és úgy beszélünk.
Bementünk a nappaliba. Nem sokkal utánunk megjöttek ők is. Leültek a helyükre. Legelőszőr Bella szólalt meg.
-Na szóval Em hallgatunk.
-Na szóval ezért találtam ki mert, jó mulatság titeket szívatni. A másik inkább Edwardnak szól. Mivel Ed már akkor is nagyon vágyott rád Bella, de itt nem a véredre értettem. A testedre. És úgy gondoltam, hogy ha most igaz, hogy már nem tud bántani egy kicsit még szenvedjen.
-Emmett Cullen ügy tudod, hogy ezt nagyon de nagyon meg fogod még bánni.- fenyegetett meg Bella.
-De gondolj bele annál jobb lesz a nászút.- kacsintottam rá.
-Na ha megbeszéltétek, Bell gyere ruhapróba. Utána meg neked Edward.- adta ki a parancsot Alice. Bella bár de keletlenül felkelt.

***

Fél óra múlva Rose két papír fölött görnyedt.
-Á nem tudok dönteni.
-Miben angyalkém?- öleltem meg hátulról.
-Hát, hogy melyik meghívó legyen.- mutatott rá a két meghívóra.
-Szerintem, ez legyen.- mutattam rá egy kis egyszerű meghívóra.
-Igen nekem is ez teszik, de olyan egyszerű.
-Igaz de Ed és Bella az egyszerűséget szeretik. Na és mi lesz a szöveg?
-A következő: Kedves uram illetve hölgyem!
Szeretettel meghívjuk önt Edward Cullen és Isabella Swan esküvőjére.
Az esküvő időpontja: 2010. június. 10. (szombat). A szertartás kezdete 14: 00-kor kezdődik.
Na, hogy tetszik?- fordult felém a szerelmem.
-Szerintem egy kicsit régies. De tényleg kik lesznek az esküvőn?
-Meglepően sokan. Jön a Daniela klán ők vannak 4-en. Jönnek az őserdőből ők is 4-en vannak. Akkor Carlisle pár barátja ők úgy kb. 10 vannak. Aztán a Volturi-ból: a 3 vezetője. Jane, Alec, Felix, Dimitri, Heidi. Ja és még Sziszi-ék is. Ők négyen vannak. És természetesen mi. Összesen 36-an leszünk. Ja és Bella néhány farkast is meg akar hívni.
-De minek. Nem azt beszéltük meg, hogy Charli nem tudhatja meg?
-De, csak Bella telefonon akar beszélni Jacob-bal. Tudod Charli mesélt, hogy mikor elköltöztünk Bell olyan volt mint egy zombi, de egyszer elment a La Push-ba. Ott találkozott Jacob-bal, egy idő után egyre többet voltak együtt és Bellába is kezdett visszatérni az élet. Nagyon jól tudja, hogy ő farkas, de őt és a falkát attól még meg akarja hívni, de csak telefonon keresztül.- én csak bólintottam. Igazán egy furcsa esküvő lesz. Emberevő vámpírok „vega” vámpírok” és vérfarkasok. Kíváncsi vagyok ebből mi fog kisülni.


A nagy nap 1/2
Bella szemszöge

Végre eljött a nagy nap. Ma végre Mrs. Cullen leszek. A ruhám is készen van. A Cullen lányoknak is, mit a Volturi és Sziszi-ék nek is. Elég sokan leszünk ha a farkasokat nem számoljuk 36 +8 vagy 9 attól függ, hogy Lea eljön-e.
Jacob-bal a telefonbeszélgetésünk igen- melyik szó rá a megfelelő?- furcsa- igen ez a legmegfelelőbb.
„- Halló itt a Black lakás!?- szólalt bele Jacob.
-Szia Jacob én vagyok az Bella.- néma csend.- Hahó Jake ott vagy még.
-Akárki is maga ez nagyon nem jó vicc. Bella már lassan 2 éve meghalt.
-Nem Jake tényleg én vagyok az nem haltam meg. Ja és honnan tudnám, hogy vérfarkas vagy!
-Be… Bel… Bella?- nyögte ki.- De hisz mindenki úgy tudja, hogy meghaltál, mikor leugrottál a szikláról.
-Ez nem igaz. Miután leugrottam egy vámpírcsalád megtalált és megmentett. De ez sajnos nem tartott sokáig. A két lábasságomnak köszönhetően- mikor kirándultunk.- leestem egy szikláról, és át kellet változtatni.
-Most már te is vérszívó lettél.- morogta.
-Jake had mondjam végig. Tudod meséltem, hogy lehet a vámpíroknak különleges képesésük. Na szóval nekem több is van. A legfurcsább, hogy a vámpírokat újra emberré tudom tenni, de ne úgy képzeld el, hogy megöregszenek és meghalnak, hanem úgy, hogy minden emberi szükségleteik vannak, ja és a nőknek lehet gyerekük. Még van más képességem is de azt hiszem a legfontosabb, hogy kibírok 2 hónapot vér nélkül.
-Nem tudod elképzelni milyen jó, hallani a hangodat Bells. Charli ki fog ugrani a bőréből.
-Épp ez a nem szabad, hogy megtudja. Még Billy sem tudhatja meg, hogy életben vagyok.
-De miért?- hüledezett.
-Mint mondtam vámpír vagyok. Ha Charli megtudja, hogy „életben” vagyok, azt akarja majd, hogy költözzek vissza hozzá. De csak majd megint összetörném a szívét. De nemi is ezért hívtalak.
-Akkor miért?- kérdezte kíváncsian.
-Edward és és né összehátasodunk.
-Hogy mi!- ordított bele a telefonba.- Hozzámész, és ezt csak úgy közlöd?
-Jake nyugi. Épp ezért hívlak. Szeretném, ha te és a falak eljönnének az esküvőre. Szeretném, ha a legjobb barátom itt lenne és az oltárhoz kísérne.
-Ügye tudod, hogy nem csak rajtam múlik. És különben is hol lenne az esküvő, ha a falak mégis bele menne.
-Londonba. De mi fizetnénk a repülőjegyeket. Figyu holnap felhívlak, hogy hogyan döntöttetek, ja és a meghívás a farkasok párjainak is szól. Na akkor, szia.
-Rendben, és Szia Bella.- avval letette a telefon én meg fellégeztem
.”
-Bella. Megjöttek a farkasok és Lea is jött.
-Ó ez remek. És mennyi idő van még a szertartásig?- fordultam Rose-hoz.
-Még 2 óra. Úgy hogy sietnünk kell.- csapta össze a tenyerét. Bejött Alice és Sana is.
Alice és Sana a sminkemet csinálták, míg Ros a hajamat.
Evvel úgy másfél óra alatt lekészültek. Most jön a ruha. Egyszerű mégis szép.
-Gyertek be.- a farkasok már vagy 10 perce kint toporognak. Mivel vámpír alakban voltam kicsit féltem hogyan fogna reagál a szagomra.
-Bella te…- Jake elakadt. Én meg felkuncogtam.- Nagyon szép vagy és még a szagod sem olyan mint a többi vámpírnak. És tényleg min kuncogtál?
-Köszönöm. És hát a többiek arckifejezésén.- Jacob hátrafordult és ő is felkuncogott.
-Hello mi még nem ismerjük egymást és Seth vagyok.- jött oda 15-16 év körüli srác.
-Szia én Bella vagyok.- ezután mindenki odajött és köszönt.- Figyu tegyetek meg nekem valamit. Ne morogjatok, mert itt van a Volturi- ők nálunk vámpíroknál az uralkodóház.- és nem szeretnék az esküvőmön balhét.- ők csak bólintottak.
-Ok most menjetek le mert 5 perc múlva kezdődik szertartás.- jött be Alice. Szépen mindenki kiment kivéve Jacob-ot. Odajött és kaptam tőle egy nagy baráti ölelést. Viszonoztam.- Bella Jake gyertek.- dugat be a fejét Alice. Rámosolyogtam Jake-ra amit ő is viszonzott.
Felcsendült a nászinduló. Belekarolta Jacob-ba és elindultam lefele a lépcsőn.


Bocsi ha valamit félre írtam. És légyszí kritikát!

6 megjegyzés:

mesi28 írta...

Szió!
Volt benne néhány elírás, de nem vészes, csak valamibe muszáj belekötnöm, h boldogítsalak;)
Amúgy nagyon tetszik!!!
Várom a folytatást!Remélem hamar jön!!!
Na, befejezem a locsogást.
MÉG MÉG MÉG

кαт *-* írta...

szia!
nagyon szupeer lett!!!!

Ancsi írta...

nagyon jóó lett folytatst hamar lécci

kácsa írta...

Sziasztok!

mesi28: köszönöm. És igen valami hibát néha én is fel szoktam fedezni a saját történetemben.

Linda: nagyon szépen köszönöm!

Ancsi: neked is köszönöm.

Ui a friss nem tudom mikor jön de igyekszek vele.

Névtelen írta...

Most találtam az oldalt és nagyom tetszik ,nagyon ügyes vagy csak így tovább.
pussz:Bells

Topa írta...

Emberevő vámpírok „vega” vámpírok” és vérfarkasok. Kíváncsi vagyok ebből mi fog kisülni.
Ez nagyon nagy röhögőgörcsöt váltott ki belőlem XD amúgy az egész fejezet ilyen volt végig nevettem =D nagyon jó lett :D

Megjegyzés küldése