15. fejezet

Csata
Bella szemszöge

Éppen a szobámban ültem mikor megcsörrent a telefonom.
-Halló.- szóltam bele.
-Szia Bella itt Sana.
-Szia Sana. Mizujs veletek? Úgy hiányoztok.
-Te is nekünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy jövő héten elmegyünk látogatóba.
-Mi ez most komoly?- nem akartam hinni a fülemnek.
-Igen. És képzelt, amikor vadásztunk összefutottunk egy másik vámpírcsaláddal. Ők 9 vannak. És van egy nagyon helyes srác köztük. Edwardnak hívják. Bronzvörös haja van, és gondolatolvasó.- azt hittem ott helyben elájulok. Csak nem az, az Edward akibe bele vagyok zúgva?- És onnan az egyik srácot Jasper így hívják ugyanolyan képessége van mint nekem. És van még egy lány Alice ő, meg a jövőt látja.- na jó.- Hogy is van Bella? Mély levegő és kifúj. Nem lenne szerencsés, ha elájulnál.- szóltam magamra magamban.- Hahó Bella ott vagy még?
-Igen persze csak elgondolkoztam. És melyik nap jöttök?
És azt is mond meg, hogy szobát készítések elő.
-Szerdán érkezünk fél hatra érünk oda, és várj egy percet.- kb. fél percig csendben volt, de utána megszólalt.- 8 szobát és abból 5-be ketten lesznek és a kicsi Tinát is visszük.
-Ja de jó olyan régen láttam már. És oké máris szólók Aro-éknak, hogy készítsék elő a szobákat. És tényleg mennyi ideig maradtok?
-Hu az még nem beszéltük meg.
-Nem baj. Na jó, szia és puszilok mindenkit!
-Szia és mi is téged.- azzal letettük én meg indultam szólni. Nem találat a nagyteremben ezért elmentem a szobájához és pont ott volt. Illedelmesen bekopogtam. Egy rövid szabad után beléptem.
-Szervusz Bella. Miben segíthetek?
-Szia. Most hívott a régi családom egyik tagja, hogy jövő hét szerdán jönnek és szerettelek, volna megkérni, hogy készítés elő szobákat de más vámpírok is jönnek.
-Jó rend…- de nem tudta befejezni mer megcsörrent a telefonta.- Halló.- egy kis szünet.- Ó szerbusz Carlisle. Miben segíthetek?- még egy kis szünet. Nem hallgattam ki a beszélgetést, nehogy egy magánbeszegetés legyen.- Jó rendben.- Na akkor, viszlát.- azzal letette a telefont.- Ezt nem hiszem el. Pont most hívott Carlisle barátom és ők is jövő hét szerdán jönnek lehet, hogy ők jönnének még a családoddal. De elfelejtettem megkérdezni hány szoba kell.
-Nem baj én megkérdeztem. Összesen 8 kell de abból 5 páros és három egyszemélyes. Ja és Tinát is hozzák magukkal, aki teljesen ember de még kisbaba.
-Rendben akkor 5 páros de egyben legyen kiságy és három egyszemélyes szoba.- én csak bólintottam és kimentem.

***

Két nap telt el.
Éppen a nagyteremben voltunk mikor Jane és Alec rontott be. Alec nagyon borzalmas állapotba volt.
-Jesszus! Jól vagytok?- rohantam oda és átvettem Alec támogatását.
-Nem igazán. Ránk támadtak a Románok. Azt üzenik, hogy két nap múlva legyünk készem, mert jönnek és megölnek mindannyiunkat.
-Mit tegyünk Aro?- fordultak felé testvérei.
-Természetesen harcolunk. Hívjatok össze mindenkit. Bella te pedig lásd el Alec és Jane sérüléseit.- bólintottunk és kimentünk.
-Na Alec gyerünk, ne szégyenlősködj.
-De hisz nincs rajtam semmi a halászgatyán kívül!
-Ja ne csináld már egyszer nem, kopogtál, és rám nyitottál mikor egy szál bugyiba és melltartóban álltam. Na akkor én mit szóljak?- az aztán nagyon durva volt.
-Nem tudom, hogy te mit szóljál de a bízós, hogy jó alakod van.
-Na jól van, ha nem jössz ki 3-ra, kirángatlak. 1… 2…- még pont időben kilépett. Igaz, hogy már a kiseb sebek begyógyultak de a mélyebbek még hátborzongatóak voltak. Rámutattam egy székre és ő engedelmesen leült. Gyorsan bekötöztem és elővettem neki tiszta ruhákat.
Ezután Jane jött neki már begyógyultak a sebei. Hála képességének őt nem támadták annyira. Neki is elővettem tiszta ruhát. Rájuk parancsoltam, hogy „pihenjenek” mert csak holnap tudnak majd csak inni.
-Bella. A nagyurak beszéli akarnak veled.- jött oda hozzám Dimitri. Én csak bólintottam és rámosolyogtam. Egész tűrhetően megszokták már a szépségemet, de azért még van, hogy elidőznek egy kicsit „rajtam”.
-Mit szeretnétek?
-Arra gondoltuk, hogy ha már úgy is két hónapja velünk élsz, akkor te is részt vehetnél a harcban.
-Igazán köszönöm.- hogy én, hogy utálom őket. Nagyon jól tudják, hogy utálom az erőszakot.
-Mi lenne, ha használnánk a te érődet is. Tudod a visszaváltoztatós dolgot.
-Nem is tudom még sosem próbáltam egyszerre több vámpíron használni. Lehet, hogy pár vámpír után nem menne, vagy ha túl sokat változtatok vissza, akkor visszaváltoznak vámpírrá.
-Ezt majd ott megtudjuk. Akkor állj készen holnap utánra.- elköszöntem tőlük és a szobámba indultam. Már nagyon hiányzott, hogy ember lehessek ezért amint beértem „visszaváltoztam”.

***

Megint eltelt két nap.
Kiértünk a rétre. Rá 5 percre megérkeztek Románok. Ők is megnéztem jó alaposan a szépségem miatt, de rájöttek, hogy most harcolniuk kéne.
És támadtak is. Én egyből elkezdtem „visszaváltoztatni” őket, de a hatodik után nem tudtam többet. Már a koncentrációm sem volt jó.
-Felix. Figyeljetek a többire is, mert nem bírom őket úgy tartani.- mire befejeztem vissza is változtak. Egyből rám vetették magukat, de én könnyeden ledobtam magamról őket. Újra pórobáloztak de nem sikerült. Gyorsan felvontam a fizikai pajzsomat. És így könnyen meg tudtam gyújtani a tüzet. Kb. Még fél óráig küzdöttünk de legyőztük az összes Románt és nekünk nem volt veszteségünk csak Dimitri sérült meg egy kicsit súlyosabban. ÉS még egy-két könnyebben sérültünk volt.
Egész hamar visszaértünk a „kastélyba”. Aro-ék természetesen beszélni akartak velem.
-Bella lenne néhány kérdésem.- mondta Aro.
-Mond csak nyugodtan.
-Az elő, hogy miért nem tudtad őket úgy tartani a második meg, hogy tetszett a harc?
-Hát az elsőre könnyű felelni. Igaz, hogy lassabban de mozogtak, és oda kellet figyelnem, hogy most melyik emberek és nem bírtam tovább. A második meg hát igaz, hogy egy kicsit tetszett, de továbbra sem teszik az erőszak.
-Rendben csak ennyit szerettem volna. Elmehetsz.- Elfordultam és kimentem.
Gyorsan elmentem a szobámba átöltözni. Azután lementem a kertbe. Éppen telihold volt, gyönyörű ilyenkor a kert.
Valamin megakadt a szemem: egy fekete fehér rózsát. Még életemben nem láttam ilyen meseszép virágot. Automatikusan megszagoltam és az illata elkábított. Azon kaptam magam, hogy a földön fekszem.
De már csak a sötétséget láttam semmi mást, ami egyre jobban elnyelt magában







A rét ahol harcoltak